Az egységes élelmiszerlánc a fogyasztók biztonságának alapja

2019. június 21. – Az élelmiszerlánc elemei nem választhatók szét, kizárólag egységben garantálhatják a fogyasztók biztonságát, megalapozva a korszerű élelmiszerbiztonságot – jelentette ki az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának tanévzáró ünnepségén.

Zsigó Róbert a rendezvényen az élelmiszeripar magyar kis- és közepes vállalkozások, illetve az ágazat versenyképességét erősítő innovációk támogatását az agrártárca kiemelt céljainak nevezte.
Utóbbi jelentőségét hangsúlyozta Palkovics László, az egyetem rektora is, megjegyezve, hogy a magyar mezőgazdaság feldolgozott termékek helyett jórészt még mindig csak alapanyagokat állít elő. Az élelmiszer meghatározó jelentőségű áru lesz a világban, előállítása a jövő nagy kihívásai közé tartozik világszerte – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink