Jövőnek szóló beruházás

2021. augusztus 27. Összesen kétmilliárd forintos beruházást hajtott végre az idén 30 éves fennállását ünneplő bajai Axiál Kft. A megújult alkatrész logisztikai központját augusztus utolsó napjaiban avatták. A társaság a Pénzügyminisztérium a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programján keresztül egymilliárd forintnyi támogatásban részesült. Az avatáson jelen volt Varga Mihály pénzügyminiszter is.

A vállalat bajai székhelyén található alkatrész logisztikai központját 2007. január avatták. A 8 méter belmagasságú, 4200 négyzetméteres raktárcsarnokban 4000 EUR raklapon, illetve 13.000 polcos tárolóhelyen mintegy 3500 tonna alkatrész tárolására nyílt lehetőség.

Fotók: Kürti Ivett/Axiál

Már az épület megtervezéskor fontos szempont volt a bővíthetőség, hiszen az alkatrészek száma, az alkatrészekhez kapcsolódó szolgáltatások egyaránt nőttek. 2020-ra érett meg az idő arra, hogy a létesítményen jelentős bővítést hajtsanak végre, idézte fel köszöntő beszédében Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető. A beruházás hozzávetőleg egy évet vett igénybe. A bővítés mögött húzódó okok között szerepel, hogy a gépek egyre nagyobbak és bonyolultabbak, illetve egyre gyakoribb a típusváltás. A világ felgyorsult, a mezőgazdasági munkavégzésre rendelkezésre álló idő egyre kevesebb. Vagyis többféle, méretében nagyobb, vagy nehezebb alkatrészt kell készleten tartani, nagyobb mennyiségben, amely koncepció jelentőségét a világszintű koronavírus-járvány tovább növelte, hiszen az ellátási láncok lelassultak, az árak pedig emelkedtek. A minőségi és gyors kiszolgálás pedig továbbra is elengedhetetlen!


Harsányi Zsolt beszélt azokról a digitális megoldásokról is, amelyek újabb kihívások elé állították a céget. Hangsúlyozta: az emberi munkára a jövőben is szükség lesz, a mostani fejlesztés sem jár létszámcsökkentéssel. Hozzátette: a fejlesztéseket folytatni kívánják, a miskolci telephelyüket a jövőben Felsőzsolcára költöztetik, ahol korszerűbb körülményeket tudnak biztosítani.
– Magyarország javuló versenyképességéhez járulnak hozzá mindazon vállalatok, amelyek kormányzati segítséggel, vagy anélkül az intelligens ipari technológiába fektetnek be – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter Baján.


A cég a Nagyvállalati beruházási program révén egymilliárd forint állami támogatást kapott a fejlesztéshez. a magyar tulajdonban lévő vállalat új raktárépületében.
A pénzügyminiszter köszöntőjében kiemelte: nem a munkahelyek megszűnését jelenti ez a fajta átalakulás, hanem azok megtartását, sőt, sok esetben olyan munkahelyeket teremthet, amelyek korábban nem voltak. Hozzátette, hogy ezzel a beruházással több mint 800 munkahelyet is megvédenek.
A bajai beruházás egyike azoknak a világszínvonalú beruházásoknak, amelyek gyorsítják a magyar gazdaság újraindítását – fogalmazott Varga Mihály, aki hozzátette a cél, hogy a támogatott cégek nagyobb távlatokban is ütőképesek és fejlődésre képesek legyenek. Közölte, hogy a Nagyvállalati beruházási programban már 190 beruházást, 170 milliárd forinttal támogatott az állam, és a támogatások révén több mint 400 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az országban.
Az új raktárcsarnok 48×48 méteres alapterületű, 14 méter hasznos belmagasságú. (Ezzel már összesen 8500 négyzetméteresre bővült az Axiál alkatrész logisztikai központja.) Az új magasraktárban automatizált robotok végzik a logisztikai, rakodási feladatokat.
Az összesen kétmilliárd forint értékű beruházás valósult meg, melyből a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programja révén egymilliárd forintnyi támogatásban részesült az Axiál Kft.
Az avatást követően Varga Mihály pénzügyminiszter, Harsányi Zsolt és Harsányi dr. Fodor Gyöngyi az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetői, valamint Pintér Zsolt az Axiál Kft. ügyvezetője vágta át a nemzeti színű szalagot, majd személyesen is megtekintették az elkészült raktárcsarnokot.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink