Töretlen a beruházási kedv

2019. december 19. – Korszakváltás küszöbéhez érkezett a magyar mezőgazdaság, mert a gazdák megértették, hogy csak akkor lehetnek versenyképesek, ha fejlesztenek – hangoztatta Nagy István agrárminiszter Sárváron, a mezőgazdasági, építőipari és anyagmozgató gépek értékesítésével, szervizelésével és alkatrész-ellátásával foglalkozó Axiál Kft. új telephelyének átadó ünnepségén.

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az AXIÁL Kft. 2011-ben elindított telephelyfejlesztési-programja, erről Harsányi Zsolt, a társaság tulajdonos-ügyvezetője számolt be a sárvári telephelyátadó ünnepségen. Az alapkő letételére április 11-én került sor, és röpke kilenc hónap alatt elkészült a beruházás, amelyet december 19-én avattak.


A 30.556 négyzetméteres telken nettó 1412 négyzetméter az épület összes hasznos alapterülete. Az épület két egyhajós, vasbeton szerkezetű nagy légterű csarnokból áll, melyek egymásra merőlegesen helyezkednek el, a metszéspontjukban pedig egy kétszintes fejépület kap helyet. A rövidebb csarnokszárnyban található az alkatrészraktár, a hosszabban a szerelőműhely. A fejépületben kap helyet az irodai funkció, az eladótér és a kiszolgáló helyiségek. Az alkatrészraktár 303,42 négyzetméter, az üzlettér 82,89 négyzetméter, a műhely összterülete 657,83 négyzetméter.
Harsányi Zsolt elmondta, a Az AXIÁL Kft. immáron több, mint 15.000 négyzetméter fedett szervizműhely-kapacitással rendelkezik hazánkban, melyet 19 ponton vehetnek igénybe ügyfeleik.


Az eseményen dr. Nagy István agrárminiszter azt mondta, hogy a magyar gazdák, a hazai agrár-vállalkozások fejlesztési, beruházási kedve töretlen, az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások az idei év első háromnegyedévében mintegy 134 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket, három százalékkal többet, mint 2018 azonos időszakában. Alkatrészekre 43 milliárd forintot fordítottak ugyanezen időszakban, tíz százalékkal többet, mint 2018-ban.
A gazdálkodók erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet, a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 57 százalékát. A teljes értékesítésen belül a traktorok 34, a gabonakombájnok 13 százalékos arányt képviseltek – sorolta az agrárminiszter, majd hozzátette, hogy a kedvező kamat- és finanszírozási környezetnek, valamint a gazdálkodói szemléletváltásnak köszönhetően az agrárberuházások további növekedése várható.
A tárcavezető kitért arra is, hogy a vevők jelentős része bankhitel igénybevételével vásárolt. A legkedveltebb forrás a jegybank kedvezményes hitelprogramja, a legtöbben a januárban indított növekedési hitelprogram fix keretében elérhető konstrukciót vették igénybe: az összes kihelyezés negyede, mintegy 81 milliárd forint a mezőgazdaságot erősítette az év első tizenegy hónapjában.
Beszélt arról is, hogy a Magyar Lízingszövetség adatai szerint a mezőgazdasági gépekhez köthető finanszírozott összeg az előző év azonos időszakához képest 24 százalékkal, 72 milliárd forintra emelkedett az év első háromnegyed évében.
Nagy István kiemelte: a kormány és az agrártárca célja, hogy folyamatosan korszerűsödjön a magyar mezőgazdaság gépparkja. A minisztérium a Vidékfejlesztési programon keresztül 1900 új traktor vásárlását támogatta, emellett segítette új gépek és talajművelő eszközök beszerzését, vagy a meglévők cseréjét 23 milliárd forint értékben, 3700 pályázó esetében.
Kondora István, Sárvár polgármestere (Fidesz-KDNP) azt hangoztatta, hogy a város építéséhez nemcsak állami és önkormányzati, hanem magánberuházásokra is ugyanúgy szükség van. Az idei évben pályázati támogatások segítségével nagyot lépett előre a város és reményét fejezte ki, hogy ezt a vállalkozások is felismerik.

 

Kövess minket Facebookon is.