A termőföld állapotának javítása és megőrzése a jövő generációjának is fontos feladata

2019. május 31. – Az új, korszerű ismereteknek, a tudományos eredményeknek tükröződniük kell a mindennapok gyakorlatában, így a talajvédelemmel kapcsolatos felhalmozott tudásnak is meg kell jelennie és be kell épülnie az agrárszakoktatásba, a szakemberképzésbe – fogalmazott az agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a „Kincsünk a termőföld” címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetésen.

Juhász Anikó az eseményen az oktatás fontosságát hangsúlyozva rámutatott: ki kell választani azokat a talajélettannal, talajműveléssel, talajerő-utánpótlással kapcsolatos ismereteket, amelyek a jövőben nem hiányozhatnak sem az agrár-felsőoktatásból, sem a középfokú szakképzésből.
A kerekasztal-beszélgetésen az agráregyetemek, az agrárszakképző intézetek, szakmai szervezetek, kutatók és a hatóság képviselői vitatták meg a talajok jelentőségét, a talajélet, a talajvédelem, az oktatás és képzés, és a szemléletformálás témáját. A résztvevők a gyakorlati képzés fontosságát hangsúlyozták, és azt, hogy legyen lehetőség az új technológiák alkalmazásának gyakorlására a tanórák keretében is. Ehhez a tangazdaságok, gyakorlóhelyek és bemutatógazdaságok technológiai fejlesztése elengedhetetlen – említették a résztvevők. A digitalizáció a mezőgazdaságban várhatóan felgyorsítja a generációváltást, ami megköveteli, hogy erre a különböző szakoktatási intézmények felkészüljenek – fogalmazódott meg az igény.
A szakember-utánpótlás kérdése több panelbeszélgetésen is felmerült, mint mondták, az agrárium iránti elköteleződést, az ökológiai szemlélet kialakulását már gyerekkorban a családban, óvodai és általános iskolai programokban el kell kezdeni. Jó példaként az iskolakert és a „Legyél te is mezőgépész” programot említették, amelyek sok fiatal érdeklődését kiváltották a mezőgazdasági technológiák iránt.

Ezek is érdekelhetnek

Kövess minket Facebookon is.