Eddig a szárazság, most az eső...

2019. május 15. – Hónapokon át a szárazság okozott gondokat a mezőgazdaságban, most viszont az ember nem tudja jó szívvel azt mondani, hogy a májusi eső aranyat ér. Kellett ugyan a várva várt csapadék, de amit használna, azt lerontja az ilyenkor szokatlan hideg. Áll a mezőgazdasági munka Zalában az eső miatt.

A május elejétől lehullott jelentős mennyiségű eső sem tudta már helyrehozni az őszi kalászosokban az aszály miatt keletkezett károkat. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet közlése szerint az őszi búzának országosan körülbelül egy százaléka ment tönkre az aszály miatt.

– A tavalyi ősz is száraz volt, és az idei tavasz is. Amikor megjött az eső, mindenki örült, mi is, de most már inkább azt várjuk, hogy szűnjön meg ez a hideggel párosult eső. Ugyanis a hideg gátolja a növények fejlődését, a csapadék pedig a szántóföldi munkákat. A hideg miatt kínlódik, nem fejlődik az éppen csak kikelt kukorica, a csapadék miatt pedig nem tudjuk elvégezni az aktuális munkákat a földeken. Nekünk sürgős lenne lucernát kaszálni, ugyanis abból a saját tehenészetünk számára fontos takarmányt, szenázst állítunk elő, továbbá lucernapelletet gyártunk. De most az is áll, mert a sok eső után egyelőre nem tudunk a gépekkel rámenni a földekre – mondja Szabó László, a Zal-Agro Mezőgazdasági Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A laikus számára talán némi magyarázatot igényel a lucernaszenázs. A frissen kaszált pillangós növényt fonnyasztják, majd a silózóban apróra vágják. Ezt az aprítékot az állattartó telepen felhalmozva tömörítik, erjesztik, silózzák. E magas fehérjetartalmú takarmányt nagyon szeretik az állatok.
Szabó László elmondta, a gabonafélék és a repce már visszafordíthatatlanul károsodott a megelőző szárazság miatt, mert a növények bokrosodása nem volt megfelelő, ezért kevesebb lesz rajtuk a kalász. De még így is reménykednek a közepes termésben. Tapasztalatai szerint megyénkben még mindig jobb a helyzet, mint az Alföldön.

A részvénytársaság zsigmondházi majorjában tegnapi látogatásunkkor benn volt az összes traktor, vetőgépek, permetező. A dolgozók, akik nem vettek ki néhány nap szabadságot, bekényszerültek a műhelyekbe, jobb híján a gépek tisztításával, karbantartásával foglalkoztak.

– Még nem végeztünk a kukorica vetésével, és a kikelt kukoricában szükség lenne gyomirtásra. Ahol már kikelt, egy hete nem nőtt semmit a kukoricánk a hideg miatt. A szója felét még el kell vetnünk körülbelül hatvan hektáron. Amit elvetettünk, az sem kelt még ki, és a szója esetében is aggodalomra ad okot a hideg. Félő, hogy a földben megnedvesedett mag rothadásnak indul. Továbbá a 200 hektár területen lévő lucernát kellene sürgősen betakarítanunk. Legalább 1500 tonna szenázst szeretnénk belőle készíteni a tehenészetünk számára. A szaporulattal együtt körülbelül kilencszáz állat takarmányozására kell ez a mennyiség – adott további tájékoztatást Nagy Gyula vezérigazgató-­helyettes.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink