Elengedhetetlen volt az agrár-felsőoktatás korszerűsítése

2021. március 5. – Az agrárium és az élelmiszeripar stratégiai ágazat, amit vonzóvá kell tennünk a fiatalok számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szenátusi ülése után.

Ahhoz, hogy az agrár- és élelmiszeripar vonzóbb pálya lehessen a fiatalok számára, meg kell mutatni nekik azt, hogy stratégiai ágazatról van szó, hiszen ők a magyar vidék záloga, nélkülük nem képzelhető el a vidéki megújulás és a vidéket megtartó erő – közölte Nagy István agrárminiszter. Hangsúlyozta: e célból a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is csatlakozik az egyetem rendszeréhez, így az új felsőoktatási intézmény kutató-, oktató- és gyakorló egyetemmé válhat.
A miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) minden tekintetben felveszi majd a versenyt az élenjáró nyugat-európai társintézményekkel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyetemi integráció és a hazai agrár-felsőoktatás rendszerének korszerűsítése elengedhetetlen lépés az agrárium átfogó modernizációjához. A jövőben az egyetem a hallgatókat magas színvonalon ismerteti meg a modern és fejlődő mezőgazdasági ágazatokkal, felkészítve őket az agrár karrierpályákon történő sikeres indulásra. Nagy István kifejtette, az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy az agráriumra válságok idején is támaszkodhatunk, a mezőgazdasági munka, illetve az élelmiszertermelés felértékelődött és tovább nőtt a magyar gazdák által megtermelt áruk megbecsültsége is.
Az agrárminiszter szerint történelmi jelentőségű döntés, hogy Magyarország az Európai Unióban adható legmagasabb mértékű, 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosítja a költségvetéséből az uniós vidékfejlesztési források mellé. Így az elkövetkező hét évben hazánk 4 265 milliárd forintot fordít a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére. Míg a Közös Agrárpolitika (KAP) másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén további 3 272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrás segítheti a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így a KAP uniós és hazai forrásai révén 2027-ig összesen mintegy 7 537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére – sorolta a tárcavezető. (NAK/Agrárminisztérium)

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink