Emelkedő költségek az agrártermelőknél

Fotó:  Rosta Tibor MTI
2019. július 28. – Júniusban csaknem 30 százalékkal emelkedett a műtrágyaforgalom az előző havihoz képest.

Júniusban csaknem 30 százalékkal emelkedett a műtrágyaforgalom az előző havihoz képest, de az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva már 12 százalékos a beszerzések visszaesése – derül ki a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentéséből. Az árakat vizsgálva ennek az oka is megfejthető: az előző havihoz képest – az ammónium-nitrát és a kálium-klorid kivételével – 1,7–15,2 százalékkal csökkentek a műtrágyaárak, ez indokolja a havi forgalom megnövekedését. Az éves szinten mért forgalomcsökkenést pedig az magyarázza, hogy az ammónium-nitrát több mint 35, a szintén nitrogéntartalmú mészammon-salétrom pedig 30 százalékot meghaladó mértékben drágult egy év alatt. A többi vizsgált műtrágyafélénél ezeknél alacsonyabb, 2,4–11,6 százalék közötti volt a drágulás.
Ilyen ármozgások mellett a termelők azt tehetik, hogy drágulás esetén kevesebbet vásárolnak, amikor pedig olcsóbb lesz az adott inputanyag, betárolnak belőle
– mondta a Világgazdaságnak Vancsura József, a Febagro Felsőbácskai Agrár Zrt. igazgatósági tagja, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Az elmúlt egy évben is ez történt, a vásárlás csökkent ugyan, de a kijuttatott műtrágyák mennyisége valószínűleg nem, mert mindenki arra törekszik, hogy jó hozamokat érjen el, ehhez pedig szükség van a megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagra – hangsúlyozta. A nitrogén például termésfokozó hatású, fontos szerepe van a növények hajtásnövekedésében és termésképzésében, valamint a növényi fehérjék létrehozásában.
A beszerzések időszakos visszafogása és a tartalékolás nem ad túl nagy mozgásteret a költségek szinten tartásához, ezért a gazdálkodók számára az lenne a megnyugtató, ha az áraikban is érvényesíthetnék a gabonatermeléshez felhasznált anyagok árnövekedését – mondta a cégvezető.
Ezért is várják, hogy az augusztus elején induló francia és német aratás milyen eredményeket hoz.
A korábbi és a mostani nyugat-európai hőhullám akár félelmet is kelthet a piacokon, különösen, ha az ottani aratás gyengébb eredményekkel indul, hatására áremelkedés jöhet a búzapiacon, ami a hazai terményárakat is feljebb viszi – mondta Vancsura József.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink