Ezek a kukoricák ajánlottak

2019. november. 30. – A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Vetőmag Terméktanáccsal (VSZT) együttműködve immáron második alkalommal állít össze ajánlati fajtalistát kukoricára, amelynek az a célja, hogy a termelők támpontot kapjanak a fajtaválasztáshoz.

Tavaly összesen 33, idén már 39 – FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó – kukoricahibrid került be a vizsgálatba, ezek az ország kukorica-termőterületének mintegy 95 %-át lefedik. A kísérleteket az ország kilenc, földrajzilag és termőhelyi adottságokban is eltérő helyszínén értékelik. Így arra is lehetőség nyílik, hogy a termelők olyan hibridek mellett döntsenek, amelyek a saját termőhelyi adottságaikhoz legközelebb eső kísérleti területeken hoznak jó eredményeket. Az idei kísérleti eredmények alapján készülő teljes ajánlati fajtalista december elején lesz elérhető a VSZT weboldalán, majd 2020. januárjában a NAKlapban is megjelenik.

Tavaly a fajtalista első harmada és az utolsó harmada között hektáronként akár egy tonna különbség is mutatkozott a termésmennyiségben. Így pedig hektáronként közel 50 ezer forinttal több bevételre tehetnek szert a gazdák, ha a kísérletben jól szereplő hibridek közül választanak. A kukorica és a búza után 2020-ban a repcével bővül az ajánlati fajtalisták sora.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink