Rákaptak a Somlóira Londonból

2016. május 17. – Magyarországon példa nélküli, és a világon is ritka eredményt ért el a Tornai Pincészet azzal, hogy a korábbi sorozat után a 2017-es Top Selection Grófi Hárslevelű borukkal megszerezték a negyedik International Wine Challenge Trophy díjukat. Mellettük három tokaji bor kapott még aranyat.

Az IWC az egyik legnagyobb borverseny a világon, és a bírálata is a legrigorózusabb. A többfordulós folyamatban az éremre jelölt borokat három bizottság értékeli, legalább 10, komoly szakmai múlttal rendelkező zsűritag részvételével. A versenyre évente több mint 15 ezer bort neveznek a világ majdnem 50 országából, közülük mindössze 500 kap aranyérmet és ezek újrakóstolásával választják ki a Trófea díjasokat, amelyek tehát a legjobbak közül is a legjobbak. A Tornai Pincészet mindhárom nevezett borát díjazták: a Trófea mellett a 2017-es Top Selection Grófi Juhfark aranyérmes, a 2016-os Prémium Juhfark pedig bronzérmes lett. És még két sokatmondó adat: aranyérmes boraik 95 pontot kaptak a maximális 100-ból, így két borral is ott vannak a világ legjobb 150 tétele között.
Mellettük Magyarországról csak tokaji édes bor kapott aranyat: a Patricius Borház, a Vaxco Vineyards és a Royal Tokaji Borászat.

Kövess minket Facebookon is.