Senki ellen és mindenkiért

2020. január 20. – Az összetartozás érzésén kívül a Kárpát-medencében élő magyar gazdálkodók tudásátadását is elősegíti a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program – mutatott rá Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek elnöke, az Országgyűlés alelnöke.

– Miért tartotta fontosnak, hogy a Magosz beálljon a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program mögé?
A Magyarok Kenyere program igazi kárpát-medencei sikertörténet, melynek pillérei a hit, az alázat, a kitartás és az önzetlen, segítő szándék. Ahogy a 15 millió búzaszem elnevezés is mutatja, a Magyarok Kenyere eszméje egyesíti a gazdákat, a vidéket, sőt mostanra már a teljes Kárpát-hazát is. Ezt képviseljük mi is a Magosz-nál, hiszen megalakulásunk óta a gazdák összefogásáért és nemzeti összetartozásunk erősítéséért küzdünk.

– Hány gazdálkodó ajánlott fel idén adományt és mennyi búza gyűlt össze?
A program indulásakor, 2011-ben még csupán 10 tonna gabona gyűlt össze, ez a mennyiség mostanra 791 tonna búzára növekedett. Újabb és újabb gazdák csatlakoztak a programhoz, így mára már közel 5700 magyar gazda vesz részt az adományozásban, amely közel negyedével haladta meg a tavalyi 4600 fős rekordot. Az ötlet, amely kezdetben csak Magyarországra terjedt ki, mostanra az egész Kárpát-medence összefogásává nőtte ki magát, egyre több határon túli gazda vesz benne részt. Közülük is kiemelkednek a kárpátaljaiak, akik igazán átérzik, mit jelent a szükséget szenvedők számára az önzetlen segítség.

– Az összegyűlt terményt milyen formában juttatják el a kedvezményezettekhez (liszt, kenyér, nyersanyag)?
A gazdák a learatott búzájuk egy részét minden évben a gyűjtőpontokra viszik. Az adományokat megyénként, a külhoni részeken pedig régiónként gyűjtik össze, majd ünnepélyes keretek között, szimbolikusan is összeöntik. Derék magyar malmaink – akik szintén részt vesznek az adományozásban – az összeöntött búzát lisztté őrlik, és ezt a zsákba rakott lisztet juttatjuk el a kedvezményezett intézményekhez. Méhész gazdáink mézet adományoznak, és jut tészta, burgonya is a csomagba, sőt idén – hála a Magyarok Kenyere Alapítványnak – 15 számítógépet is ajándékozhattunk a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon ifjú lakóinak.
– Hogyan dől el, kik részesülhetnek adományban?
Úgy gondoljuk, ez egy olyan küldetés, ami senki ellen nincs, s mindenkiért szól, ez üzenet mindenkinek, határon innen és határon túl. Ezen értékrend legfőbb motorja a Magyarok Kenyere Alapítvány, amely rendkívül fontos szerepet tölt be a Magyarok Kenyere életében.
Az alapítványban összegződik mindaz a tudás és tapasztalat, amely a program további bővítéséhez, még több adományozó és adományozott csatlakozásához szükséges. Ötfős kuratóriumában a határon túli magyarság is képviselteti magát, akik testközelből érzékelik, hogy hol van szükség a magyar gazdák segítségére. Az adományok szétosztásában természetesen komoly szerep jut a megyei kollégáknak és a történelmi egyházak, karitatív szervezetek képviselőinek is.
– A programban való részvétele során mit tapasztalt, az mennyiben segíti a gazdák összefogását a nemzetei öntudat erősödését?
A program jelmondata, vagyis a „15 millió búzaszem” az együvé tartozás, az egymásért való kölcsönös felelősségvállalás, az összefogás szimbóluma is egyben. Együtt van a vidék, az ország, a Kárpát-medence, a nemzet. A 15 millió búzaszem, 15 millió magyart jelképez. Meggyőződésem, hogy ez a program is hűen tükrözi azt, hogy csak az összefogásra képes magyarság az, amely erőt tud felmutatni. Hiszem, hogy ez az erő mindenki számára lendületet ad, mindenki számára erősíti a hitet és a meggyőződést, hogy együtt képesek vagyunk elérni céljainkat, amelyeknek országhatár sem szabhat akadályt.

– Mi lenne e téren a cél?
A kedvezményezett intézmények, gyermekotthonok visszajelzése alapján adományaink hatalmas segítséget jelentenek a gondozott gyermekek ellátásához. Ezért is lett célkitűzésünk a következő évekre, hogy nemcsak az adományozottak körét, hanem a felajánlók számát is tovább növeljük, még több és több magyar sorstársunkat vonva be ezzel karitatív tevékenységünkbe.
Az ajándékozás örömén túl az Alapítvány nemcsak társadalmi tőkét biztosít a magyar gazdaközösségnek, hanem valódi csatornaként is működhet a gazdálkodási ismeretek kárpát-medencei továbbadására. A tudásátadást, a külhoni gazdák munkáját ezzel együtt jelentősen segítheti az a hatalmas szakmai bázis, amely a MAGOSZ-nál és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál már rendelkezésünkre áll. Hiába szakítottak el minket egymástól, hiába kell külön államban élnünk, a tudás nem ismer országhatárokat! (Dénes Zoltán/NAKlap)

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink