Csúcsokat döntöget a műtrágyagyár

Az idei év kiemelkedően jól alakult a Bige cégcsoport számára és egyik legsikeresebb évét zárja a Nitrogénművek Zrt. – jelentette be a társaság tulajdonosa. Bige László a Vidék Magazinnak adott interjúban elmondta: a pandémia miatt egy dolgozótól sem váltak meg, sőt: csapatuk új szakemberekkel, mérnökökkel, jogi vezetővel, gazdasági és kereskedelmi felsővezetőkkel bővült. A COVID-19 ellenére növelni tudták a gyártást, és bővíteni a disztribúciós csatornáikat. A jelentős export piacaikon erősödtek és új piacokra is adtak el. A társaság termelése közel felét mintegy 13 európai országba értékesíti – árbevételének fele exportból származik –, Magyarországon hozzávetőleg 10 ezer partnerük van. Ez a széles spektrumú földrajzi diverzifikáció megszünteti a függőséget bármely piactól.

Bige László kifejtette: a nitrogén alapú műtrágyák piaca Európa-szerte stabil maradt egész évben, miközben az input anyagok ára csökkent. Mostanra pedig beérett az a közel 420 millió eurós befektetés-sorozat, amit a Nitrogénművek 2004-2017 között a legmodernebb technológiákba fektetett. Magyarországon bárminemű állami támogatás nélkül, a privát szektorban ekkora beruházást még senki nem csinált. Ezért működik stabilan az évi 1,45 millió tonna nitrogén alapú műtrágya gyártására alkalmas modern péti gyár, ami technológiában és termékeik minőségében is világszínvonalú. A befektetésre azért is szükség volt, hogy a magyar gazdáknak mindig jó minőségű, hazai gyártású műtrágya álljon rendelkezésre. Nem létezik modern, hatékony mezőgazdasági termelés nitrogén alapú talajtáplálás nélkül – emelte ki.

A Nitrogénművek tulajdonosa felhívta a figyelmet arra is, hogy a beruházások által növelt költséghatékonyság most már vitathatatlanul megjelenik a számaikban. Üzemi szintű számaikat tekintve a legjobb pénzügyi eredményeket elérő gyártók közé tartoznak. Félévkor a Nitrogénművek már több, mint 620 ezer tonna árut értékesített, árbevétele 54 milliárd forint volt, amihez 15,5 milliárd forint EBITDA párosul. Ez csaknem 70 százalékkal volt jobb eredmény az előző év azonos időszakához képest. A kimagasló első félév után az év második felében is tartották az ütemet. Az üzemek maximális kapacitáson termelnek három műszakban az év 365 napján, a péti gyár termelése pedig már 2021 első negyedév végéig le van kötve. A 2020-as pénzügyi értelemben is a cég legsikeresebb évei között fog szerepelni – emelte ki.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink