Idén már a repcét is tesztelik a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérleteiben

2020. június 11. – Ebben az évben is elindultak a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletei. A hagyományos kukorica és őszi búza kísérletek mellett idén először az őszi káposztarepcét is tesztelik a szakemberek.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: „a koronavírus világjárvány miatt az elmúlt hónapokban számos fajtabemutató rendezvény maradt el, amely miatt a gazdálkodók hagyományos informálódási lehetőségei szűkültek. Az idei posztregisztrációs vizsgálatok fontos terepet adnak objektív mérési eredményeikkel számunkra. Így a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhatnak. A kísérleteket az idén is őszi búzában, kukoricában indítottuk el a Gabonatermesztők Országos Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen. Az idei év újdonsága az őszi káposztarepce fajtakísérlet. Az olajnövényt az elmúlt években folyamatosan nagy területen termesztették Magyarországon, ezért fontos tanulságokat vonhatunk majd le a fajták összehasonlításából.”

Takács Géza tájékoztatása szerint a fajtakísérleteket az ország több helyszínén, elsődlegesen a NÉBIH növényfajtakísérleti állomás hálózatában, eltérő adottságú földterületeken végzik. A kisparcellás összehasonlító vizsgálatokat a NÉBIH szakemberei irányítják és az értékeléseket is ők végzik. A kukorica kísérletekben szereplő fajtákat idén is kódolták, a visszakódolásra a végleges kiértékelés után, nyilvános rendezvényen kerül sor az év második felében.

A Szombathely, Eszterágpuszta, Iregszemcse, Tordas, Jászboldogháza, Szarvas, Székkutas, Abaújszántó, Mosonmagyaróvár és Mezőfalva térségében beállított őszi búza kísérletben idén két éréscsoportban összesen 48 őszi búzafajta szerepel.

A kukoricát illetően ebben az évben 38 fajta méri össze tudását négy éréscsoportban. A NÉBIH szakemberei tíz helyszínen – Szombathelyen, Tordason, Abaújszántón, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Jászboldogházán, Székkutason, Mezőhegyesen, Jánoshalmán és Hajdúböszörményben értékelik a fajták főbb termesztési tulajdonságait, és majd a betakarítást követően statisztikailag összegzik a terméseredményeket.

Őszi káposztarepce esetében 8 helyszínen (Iregszemcse, Jászboldogháza, Újfehértó, Szombathely, Gyulatanya, Eszterágpuszta, Abaújszántó, Szarvas) két éréscsoportban 25 fajta került be a kísérletbe.

– A közeli napokban elvégzett szemléinken megállapítottuk, hogy a kísérletekben a növényállományok a parcellákon belül kiegyenlítettek, nincsenek jelentős növényegészségügyi problémák. A káposztarepce és őszi búza esetén a szárazság miatt a növények fejlettségben és növénymagasságban elmaradnak a korábbi évektől. A tőszám és a zöldtömeg is kisebb, így nyilván az az asszimilációs felület is. Mindezek miatt jelentősen kevesebb termésre számíthatunk. Az ország különböző pontjain elhelyezkedő kísérleti területeket eltérő mértékben sújtotta a téli és tavaszi csapadékhiány. A jobb tápanyagellátottságú és jó minőségű talajokon kevésbé volt látványos az aszálykár. Szemléink alapján a dunántúli helyszíneken nagyobb terméscsökkenésre számítunk. A kísérletek kezelésében az állami elismerés módszertanát alkalmazzuk, így az öntözés nem része a technológiának.

A kísérletek eredményeiről a szervezetek összefoglaló kiadványt adnak ki, amely mindenki számára elérhető lesz. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pedig ajánlati fajtalistát állít össze a legjobban teljesítő fajtákról.

Kövess minket Facebookon is.