Számolnak a mezőgazdaság támogatásával

2019. április 23. – A magyar mezőgazdaság a második legnagyobb növekedési ütemű Európában – mondta Font Sándor, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke.

A 2010-es kormányváltást követően új stratégiai partnerséget alakítottak ki a gazdakörökkel és az újjáalakult Nemzeti Agrárkamarával.

Az új közös gondolkodás eredménye, hogy több mint ötvenszázalékos növekedéssel zárták a 2018-as évet a 2010-eshez képest, és nincs olyan ágazat, amely ebből a növekedésből kimaradt volna.

Hozzátette, ez köszönhető az Európai Unióból érkező támogatásnak, amivel továbbra is számolnak, hiszen a hazai GDP jelentős részét az agrárium adja. Az uniós költségvetési tervezetben a beterjesztők 15-20 százalékkal csökkentenék a mezőgazdasági támogatásokat.

Ez azonban megakasztaná a növekedési ütemet. Pócs János országgyűlési képviselő kiemelte, a gazdák és a vidék ügye mindenkiről szól, mert élelmiszert állítanak elő. A mezőgazdaság versenyképessége a támogatások mértékétől is függ. A sajtótájékoztató után fórumot tartottak a gazdáknak Jászberényben.

Ezek is érdekelhetnek

Kövess minket Facebookon is.