Felhőszolgáltatás: multifunkcionális lehetőségek tárháza

Manapság egyre több, a mindennapi életünkben minket körülvevő tárgy elé került oda az „okos” jelző. Okos otthon, kávéfőző, hűtő, lámpa – a sort folytathatnánk gyakorlatilag a végtelenségig. Az 1985-ben alakult, magyar tulajdonban álló COMBIT Számítástechnikai Zrt, az „Innovatív üzleti felhőszolgáltatások kifejlesztése” elnevezésű GINOP projektben viszont egy olyan eszközt és rendszert fejleszt, mely ezeket az okos dolgokat a zárt helyekről a külvilágba viszi.

A parkolástól kezdve a raklapkövetésen, élelmiszeriparon, állatállomány felügyeleten át a termőföldek monitorozásáig számtalan területen kínál megoldást. Simon Lászlót, a cég vezérigazgatóját kérdeztük.

Simon László

– Ez egyfajta kísérlet vagy ténylegesen azt vízionálják, hogy az új fejlesztésű keskeny-sávú (így sokáig működő) érzékelők a közeljövőben behozzák az okos dolgokat (Internet of things) olyan iparágakba, melyek viszonylag nagy, akár többszáz vagy többezer hektáros területen üzemelnek, lásd mezőgazdaság vagy a raklapkövetés.
– Jelenlegi nyitásunk a vízión már jócskán túlmutat. A mezőgazdasági „okos fejlesztések” pionírjai már a ’90-es évek közepe óta szórják – hogy stílszerű maradjak – magvaikat. Gondoljunk csak bele a mezőgazdasági erőgépek, szerkezetek fejlődésébe. A korábban teljes mértékben manuálisan vezérelt gépek mára már sorkövetős-, valamint GPS alapú „önvezető” funkciókkal rendelkeznek. A földek alapterületét előzetesen bejárják, feltérképezik a gépekkel, majd a kapott adatokat letárolják a gép rendszerében. Itt léphetünk mi a képbe. A nagyobb földbirtokosoknak, valamint a bérművelőknek is nagy előnyt jelenthet, ha ezeket az adatokat bárhonnan el tudják érni. Sőt, tovább megyek. Az új, technológiailag fejlett gépek alkalmasak arra, hogy a gép GPS/GLONASS adatait, az elvégzett műveletek listázásával együtt elküldje a felhőbe, így a gazda bármikor, bárhonnan nyomon követheti, hogy a földjein milyen ütemben halad a munka.
De a növénytermesztés terén is milliónyi a lehetőség. A termőföldekre, szőlőkbe, gyümölcsösökbe kihelyezett elemző talajszondák ezáltal szélesebb teret kaphatnak, mivel az általuk küldött információkhoz nem kell további lokális rendszert tervezni, mivel az általunk kínált felhőszolgáltatásban ezen adatok kezelésére is lehetőség van.
Igen, mi valóban azt vízionáljuk, hogy ezek a technológiák robbanásszerű változást fognak hozni az IoT világában. Az egyszeri eszközköltségek már eddig sem voltak magasak, amiben viszont nagy változás van, az az üzemeltethetőség. Eddig két szempontból volt probléma ezzel: a GPRS alapú kommunikációval rendkívül gyorsan lemerültek az eszközök, a kommunikáció költsége pedig havi többszáz forintra rúgott eszközönként. Ezek az eszközök akár 10 évig is mennek az eredeti akkumulátorukról, és közben éves szinten kerülnek pár száz forintba. Látható, hogy egy nagyságrenddel csökkent a költség, miközben egy nagyságrenddel nőtt az élettartam.
– Mennyire kell elterjedniük, standarddá válniuk, hogy behozzák ezek az eszközök a ráfordítást?
– Esetünkben az eszközráfordítás a felhő rendszer, illetve az azt futtató szerverállomány jelenti. Maga a felhő alapú informatika (Cloud Computing) már belopta magát szinte minden ember hétköznapjába. Ma már szinte minden vállalat alkalmazza valamilyen szinten, hogy leváltsa a klasszikus adattárolási megoldásait. Költséghatékonyabb, gyorsabb, rugalmas hozzáférhetőséget biztosít. A mi célcsoportunk azon felhasználók köre, akik nem rendelkeznek ilyen helyi szerverrel és nincs lehetőségük saját felhő alapú hálózat kiépítésére.
– Nem régen történt az eset, hogy az egyik nagy gyorsétterem láncba evésre alkalmatlan hús került. Próbálták visszanyomozni a termék eredetét, de az ellátási lánc annyira komplex rendszerré alakult, hogy nem sikerült érdemleges kinyomozni a hibás termék eredetét. Az Ön rendszereik megoldást jelentenek-e az ilyen problémkra? Ezek is a célok közé tartoznak-e?

– Milliónyi problémával találkozhatunk az áruszállítás zavaros és pörgő hálózatában. Egy általános nagyértékű csomag vagy szállítmány kézbesítése során is megnyugvást jelenthet a feladónak, ha nem csupán a szállítmányozó cég rendszeréből értesülhet a szállító által közölt státusz-adatokról, hanem a saját, akár rejtve elhelyezett árukövető eszköze is informálhatja a szállítás menetéről. De az élelmiszeripar is nagy célcsoportot jelent. Gondoljunk csak a romlandó árukra, melyeket az eladótól el kell szállítani a viszonteladónak, vagy a közvetlen végfelhasználónak. Sokszor akad azzal probléma, hogy a szállítás során a termék megromlik, vagy jelentősen romlik a minősége. Ennek az anyagi terhe ez idáig nagyrészt a vásárlót terhelte, de a raklapkövetéssel ez is rövidre zárható. Vagy például ott van a szállítás közben eltűnő raklapok, göngyölegek esete, ami persze a szállító panaszjegyzőkönyve szerint sosem került fel a teherautóra. A felhőszolgáltatás tehát multifunkcionális lehetőségek tárháza. Nagyon sok mindent meg lehet általa valósítani, amihez egy bármikor, bárhonnan elérhető platformra van szükség.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink