Erdőgazdálkodás szabályozásának változásai III.

A tájékoztató sorozatunk előző részeiben ismertettük, hogy ki jogosult az erdőgazdálkodás gyakorlására, illetve hogyan kerül sor az erdőgazdálkodással szemben támasztott elvárások összehangolására. Most az erdőgazdálkodási tevékenységekről adunk egy rövid összefoglalást.

Az erdőgazdálkodási tevékenység az erdei haszonvételek gyakorlásából, valamint azzal összefüggésben az erdő faállományának felújításából, neveléséből, illetve védelméből áll. Minden esetben szigorú figyelemmel kell lenni az erdei életközösség megőrzésére, védelmére.

Az erdőgazdálkodás alatt elsődlegesen az erdő faállományával való gazdálkodást értjük. Emellett azonban számos más erdei haszonvételre is lehetőség van:

  • erdei szaporítóanyag,
  • elhalt faanyag,
  • erdei díszítőanyagok,
  • gomba, vadgyümölcs, gyógynövény gyűjtése,
  • méhészeti tevékenység, erdei legeltetés,
  • turisztikai szolgáltatások,
  • vadászati jog hasznosítása.

Ezek– a vadászati jog hasznosítása kivételével – ugyancsak az erdőgazdálkodás részét képezik.

Az erdő faállományával való gazdálkodás tekintetében fontos szót ejteni az erdőgazdálkodás üzemmódjairól.

Évszázados hagyományokkal bír a vágásos üzemmód, melynek keretében az erdő faállománya ciklikusan ismétlődve kitermelésre, majd felújításra, és nevelésre kerül. Nagyobb birtokon az erdőgazdálkodási üzem tudatos megtervezésével elérhetői, hogy az erdőgazdálkodás bevételei és költségei a fakitermelések ciklikussága ellenére folyamatosak és egyenletesek legyenek, ami biztossá teszi a gazdálkodást.A módszernek két nagy hátránya lehet:

  1. Az erdő kitermelése nagy változásokat eredményez az erdő környezeti viszonyaiban, és ezzel összefüggésben nagy traumával jár az erdei életközösség egészére nézve, továbbá az erdőfelújítás tekintetében anyagi értelemben véve is nagy terhet és kockázatokat jelent az erdőgazdálkodó részére.
  2. Emellett a jellemzően kis kiterjedésű magánbirtokokon ezzel az üzemmóddal lehetetlen biztosítani a bevételek és költségek egyenletességét. „Aratásra” csak ritkán kerül sor, a költségekkel viszont gyakrabban szembesül a gazdálkodó. Ha a bevétel jelentős részét aratáskor nem teszi félre, akkor könnyen előfordul, hogy az erdőfelújításra nem marad pénze, aminek az eredménye rontott erdő, és bírságok sora.

Manapság egyre inkább terjedő üzemmód az örökerdő üzemmód, amikor az erdő faállománya soha nem kerül teljesen kitermelésre. A fakitermelésre kis adagokban, folyamatosan kerül sor, amivel párhuzamosan a faállomány is folyamatosan megújul. Ennek alkalmazása nagyobb szakmai odafigyelést igényel, de ha jól csinálják, akkor az erdőbe soha nem kell „ásóval, kapával bemenni”, illetve a kisebb kiterjedésű erdőkből is folyamatosan termelődik egy szerény bevétel, vagy faanyag.

A harmadik üzemmód az úgynevezett átmeneti üzemmód, amelyben az erdő véghasználatára ugyan sor kerül, de kisebb területeken és – a természetes újulat megtelepedésével összhangban – hosszabb időszakra elnyújtva. A módszer jól ötvözi a másik két üzemmód előnyeit, és mivel jobban épít a kiforrott szakmai hagyományokra, egyelőre várhatóan kevesebb bizonytalansággal alkalmazható.

Afentiekből is látható, hogy az erdőgazdálkodás nem egyszerű tevékenység. Erre tekintettel írja elő a törvény, hogy bár az erdőgazdálkodónak nem kell feltétlenül szakembernek lennie, azonban ilyenkor kötelező szakembert alkalmaznia, aki tanácsot ad és szakirányítja az erdőgazdálkodást.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink