Hatalmas lehetőség előtt áll a magyar akvakultúra ágazat

Forrás: Patrick Pleul/DPA-Zentralbild/ZB
2019. június 18. Elfogadták a miniszterek az uniós halászati támogatások 2020 utáni elosztására vonatkozó szabályokat a Mezőgazdasági és Halászati Tanács június 18-i ülésén. A magyar érdekeknek megfelelő, az akvakultúra ágazat igényeit szem előtt tartó megállapodás született, amely garancia lehet az ágazat további fejlődésére – mondta az ülés után a magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter, Luxemburgban.

Egyetértés volt a miniszterek között abban, hogy a 2020 utáni időszakban jóval nagyobb figyelmet kell fordítani az akvakultúra fejlesztésére, beleértve a Magyarország számára kiemelten fontos halastavi gazdálkodást és intenzív haltermelést. Jól mutatja a szemléletváltást, hogy az Európai Tengerügyi és Halászati Alap új nevében most először magyar javaslatra jelenhet majd meg az akvakultúra szó, amely így Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra Alapra módosult.

A halászati termékek iránt folyamatosan növekednek az igények, így a halakat tavakban és intenzív rendszerekben kell tenyészteni, csak így állítható meg a tengereken a túlhalászat. A fenntartható haltermelő beruházások ösztönzése pedig óriási lendületet adhat az európai akvakultúra ágazatnak – hangsúlyozta a magyar tárcavezető.

A tárgyalások eredményeképpen sikerült elérni, hogy az új szabályozás figyelembe veszi azokat a javaslatokat, amelyek a Magyar Halászati Operatív Program (MAHOP) végrehajtását egyszerűsíteni fogják. A jelenlegi kötött és szigorú szabályokat lényegesen egyszerűbb és rugalmas rendelkezések válthatják fel, amelynek köszönhetően gyorsulhat az elbírálás és a kifizetés, valamint egyszerűsödhet a kedvezményezettek által elkészítendő éves jelentés. Magyar szempontból fontos eredmény, hogy sikerült elérnünk a támogatási intenzitás jelenlegi 50-ről 60%-ra történő emelését, amely hatalmasat lendíthet a beruházások megvalósításán – mondta Nagy István.

A korábbinál rugalmasabban használhatják majd fel a támogatásokat a tagállamok, maximálisan figyelembe véve az ágazati igényeket. Lehetőség lesz a fiatal halászok és haltenyésztők támogatására, valamint a feldolgozóipar megerősítésére. A termelői csoportok szintén kaphatnak támogatást, illetve megmaradnak a kutatást és fejlesztést ösztönző, valamint a halfogyasztást népszerűsítő programok is. Nagy eredmény, hogy lehetőség lesz a tógazdaságok ökológiai szolgáltatásainak elismerésére a termelőknek fizetendő kompenzációs támogatáson keresztül – tájékoztatott az agrárminiszter.

A tárgyalások a tanácsi álláspont kialakítása után idén ősszel folytatódnak a társjogalkotó Európai Parlamenttel, lezárásuk jövő év első hónapjaiban várható.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink