Már lehet pályázni a 11 milliárd forintos díjtámogatási keretre

A mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás keretösszege minden eddiginél magasabbra, 11 milliárd forintra emelkedett idén. A gazdálkodók április 7. és május 15. között pályázhatnak a támogatásra, mellyel a biztosítások díjának akár 70 százalékát is visszakaphatják utólagos támogatásként. Ehhez azonban fontos, hogy a Magyar Államkincstárhoz benyújtandó kérelemben ne feledkezzenek meg ennek igényléséről sem – hívja fel a figyelmet a Groupama Biztosító.

Az egyik legnagyobb hazai agrárbiztosító adatai szerint a tavalyi évben a mezőgazdaságban a legnagyobb károkat a jégeső mellett a tavaszi fagyok okozták. Az április 1-től kezdődő tavaszi fagyok esetében -2 fok alatt szolgáltatnak a biztosítók, így a húsvéti fagyok idején idén is azok a termelők érezhetik biztonságban magukat, akik már megkötötték biztosításukat.
A magyar gazdák egyre tudatosabbak, a mezőgazdasági területekre kötött biztosítások mintegy kétharmadára már igényelnek díjtámogatást. A legelterjedtebb díjtámogatott biztosítási forma a legtöbb káreseményre kiterjedő, komplex un. „A” típusú biztosítás, mely a főbb növények biztosítását teszi lehetővé akár 70%-os, de minimum 41,25% garantált díjtámogatás mellett.
Azok, akik már megkötötték biztosításukat, április 7-től benyújthatják igénylésüket a díjtámogatásra. Azért is fontos ez, mert a kárenyhítési rendszerből is csak akkor jogosult a termelő a teljes kárenyhítésre, ha rendelkezik mezőgazdasági biztosítással is.
Évente 800-1000 termelő esik el a lehetőségtől
Évről-évre egyre többen nyújtják be díjtámogatási igényüket a Magyar Államkincstárhoz. Ahhoz, hogy ezt a támogatást valóban meg is kapják, fontos, hogy nagyon figyelmesen töltsék ki az igénylést.
„Tapasztalataink szerint sokan amiatt esnek el a lehetőségtől, mert egyszerűen nem jelölik igényüket az un. Egységes Kérelem online űrlapon. Évente 800-1000 gazda is megfeledkezhet erről, akik így átlagosan 150 ezer forinttól esnek el évente” – mondta el Baranyi Szabolcs mezőgazdasági üzleti igazgató.
A szélsőséges időjárási jelenségek miatt a mezőgazdaság az egyik legkiszolgáltatottabb területe a gazdaságnak, ezért kiemelten fontos a gazdák számára a megfelelő biztosítás kötése. Nincs ez másként a járvány idején sem, ezért a Groupama Biztosító a gazdák és saját szakértői egészségének védelmében több olyan változtatást is bevezetett, mely lehetővé teszi, hogy a gazdák gyakorlatilag személyes találkozás nélkül is meg tudják kötni az egész év gazdálkodására kiható biztosítási szerződéseiket.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink