Megjelent az ültetvénytelepítési pályázat

Tizenötmilliárd forintnyi forrással hirdetett pályázatot a Vidékfejlesztési Program keretében az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására az agrártárca.

Megjelent a „Kertészet- ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című felhívás. A felhívás indokoltsága és célja, hogy Magyarország természeti adottságai kiváló feltételeket biztosítanak a gyümölcs, a gyógy, -aroma és fűszernövény termesztésre. Az ágazat a friss fogyasztású termékek mellett az élelmiszer- és a feldolgozóipar részére is fontos alapanyagot biztosít. A folyamatosan bővülő piaci igények kielégítéséhez elengedhetetlen a jelenleginél korszerűbb termesztéstechnológiák alkalmazása, intenzív, a piaci igényeket kiszolgálni képes ültetvények kialakítása, a fajtaválaszték korszerűsítése, a termésátlagok és a minőség javítása, valamint az öntözött ültetvények területének növelése. Fontos cél továbbiakban, hogy magas termőképességgel és termésbiztonsággal rendelkező ültetvények kerüljenek kialakításra, melyek erősítik a termelők versenyképességét és jövedelembiztonságát.
A felhívás lehetőséget teremt üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására, így az ültetvénytelepítés mellett támogatott a víztakarékos öntözési rendszerek kiépítése, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő technológiák alkalmazása, továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzése. A felhívás további célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése, illetve a foglalkoztatás növelése.
Jelen konstrukció keretében kizárólag olyan támogatási kérelmek támogathatóak, melyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. augusztus 23. napjáig lesz lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege célterületenként- egyéni és kollektív projekt esetén is maximum 500 millió forint, a rendelkezésre szolgáló forrás erejéig. A támogatás mértéke az ültetvénytelepítés vonatkozásában a közép- magyarországi régióban 40, a többi régióban pedig 50 százalékos.
A fiatal mezőgazdasági termelő és a kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. Az előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek megítélt támogatási összeg maximum 50 százalékának megfelelő előleget biztosít.
Támogatásba részesülhetnek a gyümölcstermő ültetvények telepítése (új ültetvény és ültetvénycsere) és az évelő gyógy,-aroma és fűszernövény ültetvényekhez kapcsolódó tevékenységek, a kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek a gyümölcsültetvény öntözési infrastruktúrájának kiépítése, támrendszer kiépítése, illetve a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló berendezések, technológiák beszerzése, telepítése.
Csak a gyümölcs termőhelyi kataszterben, a telepítendő gyümölcsfaj vonatkozásában legalább termesztésre alkalmas minősítéssel szereplő földterületre tervezett ültetvény telepítése támogatható. Gyümölcstermő ültetvény kizárólag víztakarékos öntözőrendszer (csepegtető vagy mikroszórófejes öntözési rendszer, kivéve a szamóca és spárga, ahol csepegtető öntözés vagy csévélődobos mobil öntözőrendszer szórófejjel) kiépítésével együtt támogatott.
Öntözőrendszer, támrendszer vagy jégháló felújítása, továbbá az ültetvénycsere a Kincstár által lefolytatott, előzetes helyszíni szemlét követően kezdhető meg. Az előzetes helyszíni szemlét megelőzően megkezdett felújítás, ültetvénycsere az érintett- előzetes helyszíni szemle nélkül megkezdett- projektelem elutasítását vonja maga után.
Azon mezőgazdasági termelő igényelhet támogatást aki igazolja, hogy legalább 6000 euró STÉ (Standard Termelési Érték) üzemmérettel rendelkezik. Árbevételük legalább 50 százaléka mezőgazdasági tevékenységből származott.
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2021. augusztus 23 napjáig van lehetőség. Ezen időszak alatt az alábbi benyújtási szakaszokban van lehetőség:
-Első szakasz: 2021 május 24-június 7.
-Második szakasz: 2021 június 8- június 22.
-Harmadik szakasz: 2021. június 23- július 7.
-Negyedik szakasz: 2021. július 8- július 22
-Ötödik szakasz: 2021 július 23- augusztus 5.
-Hatodik szakasz: 2021. augusztus 6- augusztus 23.
Változtatás benyújtása esetén a támogatási kérelem benyújtási idejének, az értékelési határnapig benyújtott utolsó változtatás benyújtásának napja minősül.
Fontos megjegyezni, hogy a támogatási kérelmet az útmutatók figyelembevételével készítsék el. (NAK)

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink